ZSŰRIZÉS
Egyéni boltok által beadott pályaműveinek értékelése
A beadott pályaműveket részben a kereskedelemben, illetve az FMCG-gyártói szektorban ismert és elismert szakemberekből és kreatív, illetve kommunikációs szakemberekből álló szakmai zsűri értékeli két lépcsőben. A zsűritagok első körben egyénileg értékelik a feltöltött pályaműveket 1-10-ig terjedő skálán. A shortlistre került pályázatok alapján a végső eredmények személyes zsűrizés alapján dől el.


A közönségszavazás a Store Insider felületen zajló közönségszavazás keretében, a tágabb értelemben vett FMCG szakma képviselői és a vásárlók értékelik és díjazzák. 
A kereskedelmi láncok által beadott pályaműveinek értékelése
Az értékelésnél a zsűri három terület együttes vizsgálatát végzi: 
1)    A kereskedelmi lánc általános, kategóriára vonatkozó irányelveinek vizsgálata
2)    Az adott tevékenység gyakorlati bemutatása egy egyéni üzlet kínálatának bemutatásával (termékkategóriákat érintő cím esetében)
 

Zsűri bemutatása hamarosan...

Ács Dóra

főszerkesztő

STORE INSIDER

A 90-es évek elején könyvszerkesztőként dolgozott, majd alapító szerkesztőként a Piactükör című, B2B fogyasztóvédelmi újságot szerkesztette. Ebben az időszakban rendszeresen írt az egykor volt, fogyasztóknak szóló TESZT magazinban is. Ezt követően négy évig dolgozott szerkesztőként az Élelmiszer szaklapnál. Onnan távozva rövid kitérő után a BOR és PIAC magazin szerkesztője, majd főszerkesztője lett. 2007-ben visszatért az Élelmiszer szaklaphoz, amelynek azóta is a főszerkesztője. 2013-ban, az új trafikrendszer bevezetésekor részt vett a Tobacco magazin kitalálásában, alapító főszerkesztőként ő jegyezte a dohányipari szaklap első lapszámait.  Az Év Boltja versenyt 2015-ben az ő irányításával indította el az Élelmiszer szaklap, amely 2019-től Store Insider néven jelenik meg. 

Balatoni Judit

főtitkár

Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége

Balatoni Judit immár 29 éve dolgozik a magyar bevásárlóközpont iparágban. 1995-ben kezdte szakmai pályafutását a hazai első és meghatározó bevásárlóközpontjának, a Duna Plaza bérbeadásánál. 2002 óta a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének (MBSZ) főtitkára.
A főtitkári pozíció során számtalan programot szervezett és bonyolított le, ideértve a szakmai összejöveteleket, konferenciákat és a kereskedelmi folyamatokat befolyásoló érdekérvényesítő tevékenységeket.
Részvételével és operatív vezetésével az MBSZ tagjai (bevásárlóközpontok és hipermarketek) szakmailag meghatározó szolgáltatásokat és információkat kapnak.

Bokor Rita

Független szaktanácsadó

17 évig a dm-ben dolgoztam, 1 évig értékesítési területi vezetőként, majd beszerzőként, belső trénerként. 9 éve tanácsadóként dolgozom a kiskereskedelemben, kategória menedzsment, szervezet és hálózat fejlesztési területeken. 

Czimer Gergely

Vállalati digitális és fizetési megoldások területének vezetője

Raiffeisen Bank

Czimer Gergely több mint 20 éve foglalkozik a fizetési megoldások digitalizációjával, karrierjét a Fintech világban kezdte, majd újabb kihívásokat keresve a bankszektorba igazolt, ahol több bank digitális stratégiájának kialakításáét és hatékony bevezetéséért is felelt. Itt megszerzett tapasztalataiból alakította ki azt a komplex szemléletét, melyet jelenleg a Raiffeisen Bank vállalati digitális és fizetési megoldások területének vezetőjeként hasznosít. Fő feladatának azt tartja, hogy a banki fejlesztések által előállított fizetési megoldásokban rejlő különleges innovációs lehetőségeket a kereskedők a lehető leghatékonyabban hasznosíthassák, valamint, hogy a Raiffeisen Bank a vállalati banki piacon az elektronikus csatornák és a digitális szolgáltatások terén is az élmezőnybe tartozzon.

Dörnyei Otília

Consumer & Retail director; Egyetemi tanársegéd

INSPIRA RESEARCH; Óbudai Egyetem

25 éve foglalkozik fogyasztói- és szervezeti piackutatásokkal, elsősorban az FMCG és kereskedelem területén. Több száz kvalitatív és kvantitatív módszert alkalmazó piackutatásban vett részt elemzőként, illetve kutatás vezetőként. 18 évet töltött multinacionális környezetben a GfK Piackutató Kft-nél, ebből 15 évig volt hazai ill. nemzetközi teamek vezetője. 2018. óta a magyar tulajdonú Inspira Research Kft. tanácsadója. Hét éve tanít felsőoktatásban, 2018-tól a veszprémi Pannon Egyetemen, 2022. szeptemberétől az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági karán oktat gyakorlati tárgyakat.
Rendszeres előadó konferenciákon és workshopokon, az Év Boltja zsűrijének indulás óta tagja.
Mottója szerint  a boltban minden a vevőről, kell, hogy szóljon. Az ügyfélélmény másfél évtizede a kereskedelmi szakma egyik kihívása, az Év Boltja eddigi díjazottjai mind igazi vevőélményt nyújtottak tapasztalati szerint.

Dr. Pleva György

igazgató főállatorvos

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság

1988 decembere és 2010 októbere között a Győr-Moson-Sopron Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás, majd annak jogutódjaként a Győr-Moson-Sopron Megyei Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság dolgozója, majd megyei élelmiszer-higiénikus osztályvezető főállatorvosi kinevezést kap. 2010 októberétől a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának általános igazgatóhelyettese. 2011. július 11-től igazgató főállatorvosa ugyanennek az intézménynek, amely 2012. március 15-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal részeként működik.

Földi Bence

főszerkesztő

TOBACCO MAGAZIN

2009 óta ír rendszeresen, 2013 óta újságíró. A legkülönfélébb területeken próbálta ki magát, így írt sportról, kultúráról és külpolitikáról is. 2019 óta külső szerzőként írt főként a pipázással kapcsolatos cikkeket a Tobaccónak, amelynek 2021 januárja óta a főszerkesztője. Mottóját Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől kölcsönözte: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”.

Gláser Tamás

ügyvezető elnök

Magyar Védjegy Egyesület

Vegyészmérnöki diploma, felsőfokú iparjogvédelmi szakképesítés.
Munkahelyei közül kiemelkedik a Kemikál Építőanyagipari Vállalat, majd zrt, ahol fejlesztési, innovációs tevékenységet folytatott, majd kereskedelmi-, később általános vezérigazgató helyettes. Kiemelt szerepe volt a magyar építőanyagipar kemizálásában, több szakma innovációs fejlesztésében.
Egyik alapítója a Magyar Védjegy Egyesületnek, mely Magyarországon és nemzetközileg elismert szervezet és a mai napig ügyvezető elnöke,
Kem-Univerzál Kft. ügyvezetője, társtulajdonosa,  a magyar építőanyagipar piacvezető szakkereskedője és több gyártói képviselője.
15 évig a KAVOSZ Zrt. Igazgatóság tagja.
Jelenleg a Brand Way & Compass Kft. vezető tanácsadója, melynek főbb területei projektmenedzsment szellemi tulajdon, vállalkozásfejlesztés, innováció, brandépítés, védjegyek, vállalkozások válságmenedzselése
2017-től Health-ness Egészségügyi Alapítvány tanácsadó testületének elnöke
2021-től a 32 éves SEED Kisvállalkozás-Fejlesztési Alapítvány kuratóriumi elnök, mentor, tanácsadó.
VOSZ területén szinte minden ciklusban vezető szerepet tölt be kiemelten az innováció, szellemi tulajdon, építőipar, fogyasztóvédelem, oktatás, vállalkozásfejlesztés stb. képviseletében.
Szakmai kitüntetései az adott korszak valamennyi minisztériuma kezdeményezésére innovációért: nagyon fiatalon Munka Érdemrend Bronz Fokozata  Építőipar Kiváló Munkáért Díj - kettő alkalommal Magyar Védjegykultúráért Díj Országos Találmányi Hivatal Kiváló Munkáért kitüntetés – az iparjogvédelem területén végzett kiemelkedő eredményes munkáért, Országos Találmányi Hivatal Emlékérem műszaki megújulást szolgáló kiemelkedő tevékenységért, Magyar Gazdaságért Díj , a Magyar Köztársaság Érdemkereszt Ezüst fokozat, Jedlik Ányos Díj ,
Tevékenységei közé tartozik különböző szakterületeken oktatói, szakértői, zsűri, mentor stb. tevékenységek.
Három éve kezdeményezte a VOSZ Női Vállalkozói Szekció létrehozását, melynek kiemelt mentora.
A különböző kormányok idején több kormány szervezet szakmai tanácsadója, és  jelenleg is több szakterületeken
Igazságügyi Minisztérium, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalla, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Nemzeti Kutatási, Technológiai és Innovációs Hivatal, Gazdasági Versenyhivatal és az Agrárminisztérium  állami és kormányzati szervezet szakértői testületének tagja.

Gyalay-Korpos Gyula

Elnök

Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége

Tervező építészként kezdte szakmai tevékenységét, majd 5 évet töltött a Budapesti Értéktőzsdén, ahol a technikai fejlesztésekben vett részt, majd a tőzsde üzemeltetéséért volt felelős.
1997-ben kezdett el bevásárlóközpontok fejlesztésével foglalkozni, közel 6 évig volt a Plaza Centers Group fejlesztési igazgatója, egy rövidebb időszakot töltött a Hajógyári Sziget gigaprojekt előkészítésével-ami végül nem valósult meg-, majd csatlakozott az ECE Projektmanagement Budapest Kft.-hez mint magyarországi ügyvezető. (A hamburgi székhelyű ECE az egyik legnagyobb kereskedelmi ingatlanfejlesztő cég Európában.) 1997 és 2015 között 17 bevásárlóközpont létrehozásában vett részt illetve felelős volt a megvalósításáért.
13 éve a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének az elnöke. A hazai kereskedelem fejlesztéséért végzett munkájáért 2011-ben Baross Gábor díjat kapott. Jelenleg is több kereskedelmi projektben vesz részt konzulensként.

Harcz Zoltán

Ügyvezető igazgató

TEJ SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS

Harcz Zoltán diplomáját 2000-ben a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen szerezte. 2000 - 2005. között a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárintervenciós Központ EU harmonizációs szakreferenseként dolgozott, majd 2007 - 2008. között a Minisztérium Agrárpiaci Főosztályának főosztályvezető-helyettese, majd ezt követően kabinetfőnöke volt. 2009-től a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal – Borminősítési Igazgatóság igazgatójaként folytatta karrierjét. 2014-ben nevezték ki a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatójának. A szervezetnek jelenleg is vezetője. Emellett a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara ellenőrző bizottság tagja.

Murányi László

kereskedelmi szakértő

Végzettségét tekintve közgazdász, szakmai pályája a Coop csoporthoz kötődik. A Mezőkövesd és vidéke ÁFÉSZ-nál kezdte pályafutását, ahol több beosztásban dolgozott. A szövetkezet általános elnökhelyettese volt amikor Budapestre került az ÁFEOSZ kereskedelmi alelnökeként 1995-ben. 1998-ban a Co-op Hungary Zrt. létrehozásakor általános vezérigazgató-helyettesként dolgozott, majd a részvénytársaság vezérigazgatója lett. Ebben a minőségében a Coop franchise rendszerének kiépítése illetve működtetése volt a feladata. Alapító tagja a Lánchíd-klubnak, amelynek jelenleg elnökhelyettese.

Rácz József

Elnök

KERT-ÉSZ KLUB MAGYARORSZÁG EGYESÜLET

1996-tól a Mórakert Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet ügyvezető igazgatója, majd 2009-től a DATÉSZ Zrt. vezérigazgatója, 2010-ben alapította meg a mára cégcsoporttá növekedett Prémium Kert zöldség-gyümölcs nagykereskedelmi vállalkozást. Nevéhez fűződik a Kert-Ész Klub Magyarország Egyesület megalapítása, és a Vitamin Szalon első magyar zöldség-gyümölcs franchise hálózat létrehozása, valamint az ország legnagyobb Kertészeti konferenciájának a Zsendülésnek elindítása.

Septe József

elnök

Pékszövetség

Szabó Károly

ügyvezető igazgató

KAMÉLEON REKLÁM

A grafikával és a nyomdaiparral már egészen fiatalon megismerkedett, a reklám világába azonban csak saját ügynökségén, a Kaméleon Reklámon keresztül kóstolt bele. A 90-es évek elején alapított grafikai stúdió mára teljes körű marketingügynökséggé nőtte ki magát, ahol 23 ember dolgozik.
Az ügyvezetés, az üzletépítés és a partnerekkel való kapcsolattartás mellett a kreatív kontrollra is kiemelt figyelmet fordít a cégénél, amelynek ügyfélköre a hazai kis- és középvállalkozásoktól kezdve egészen a nemzetközi multinacionális vállalatokig terjed. Azt, hogy a Kaméleon Reklám jó úton jár, a folyamatos bővülés és fejlődés mellett az olyan szakmai elismerések is jelzik, mint az elmúlt években az Aranypengén, Lollipopon, PAKK-on és SMBP-n nyert díjak.
„Carlo” neve sokaknak az Élelmiszer szaklap hasábjairól is ismerős lehet, hiszen 10 éve publikál, de szakmai konferenciákon, illetve a Corvinus Egyetem állandó előadójaként sem rejti véka alá a véleményét, ha trendekről, designokról vagy kampányokról van szó. Tapasztalatait egy saját márka, a Dr. Sprout építésénél is igyekszik kamatoztatni: a kiváló minőségű funkcionális élelmiszercsalád bevezetése jelenleg is folyamatosan zajlik Európában, de tervei szerint a Világ számos más országában is terjeszkedni fog.